Here's to Future Nostalgia!

Klingon warrior, who served aboard the Pagh in 2365 as second officer. William Riker was Klag's commander during the officer-exchange program. After seeing Riker in action, Klag respected humans more.

January 25, 2012 at 10:49am
Home

Saint Etienne: Mario’s Cafe (1993)

sajnos nincsen sem olyan jó tollam, sem olyan jó elemzőképességem, sem olyan jó sztorijaim mint almavarynak. most mit meséljek tinikoromból? hogy 13 éves koromban sikerült meggyőznöm erdőkerülő táborban egy idősebb srácot, hogy legyen Alanis Morrisette rajongó? hát sok kellemetlen dolog derül ki itt emberekről, de ez mégis túlzás lenne.

mindenesetre ennek úgy álltam neki, hogy elmesélem: miért lett az egyik kedvenc dalom a Mario’s Cafe és miért bánom, hogy az utóbbi 3 évig teljesen kimaradt az életemből a Saint Etienne.

de sajnos nem tudom kellően megindokolni.

a dal egyébként arról szól, hogy egy csomó laza londoni fiatal minden kedden elmegy reggelizni egy egyébként még mindig létező helyre, ott arról beszélgetnek, hogy minek érdemes élni, Lucy a P.M. Dawn egyik tagjával találkozna, Jackie a Gary Glitter egykori zenekarával, Barry a helyi turfot olvassa, Joe és Johnny töpörtyűt eszik, Dilworth pedig csak egy furcsa és szeretreméltó ember, na.

akkoriban amikor ez a szám kijött (9 évesen) hatalmas anglomán voltam, már amennyire lehet ebben a korban: néztem a DJ Kat Showt, szerelmes voltam a Music Television platinaszőke műsorvezetőjébe (valaki segítsen már nekem hogy ő ki volt, mert megőrülök - a foga között volt egy kis rés, magas volt és hosszú szőke hajú és természetesen mindig a szemembe nézett), pár év múlva leszedem az Eddie Murphy, Alf és Samantha Fox posztereket és kiteszem az ajtómra az Oasist. na szóval ez az érzés jön vissza mindig amikor meghallom ezt a két sort:

And Eubank wins the fight / And did you see the KLF last night?

szóval hogy létezett egy világ, ahol emberek összeültek a pirítós fölött és ilyesmikről beszélgettek, az valami éktelen elvágyódást gyújt a szívemben. persze én is voltam egyetemista, nekem is volt ilyen, hogy egész nap ültünk a helyen (ami már megszűnt), és azért is facsar meg a szám végén az a pár másodperces rész, amikor az egészben végigvonuló hegedűtéma egyszercsak egyedül marad és visszhangos lesz. azokat a reggeleket már sosem fogom visszakapni.

Notes

free counters